2015. január 18., vasárnap

A holdnaptár alkalmazása a mindennapi életben IX. - A helyes időpontról a mezőgazdaságban


Helyes időpontról a mezőgazdaságban

Ezt a bejegyzést érdekesség képpen tettem be a többi közé. Talán lesz olyan "nagyüzemi"gazdálkodó is, aki elolvassa és legalább egy-egy dolgot kipróbál; pozitív tapasztalat esetén tovább folytatja és átadja ezen tudását társainak.

A könyvben egy bölcsesség rávilágít a jelenlegi mezőgazdasági szemlélet megváltoztatásának fontosságára. Remélem ez – ha lassacskán is – meg fog változni.

„Csak ha az utolsó fát is kiirtottátok,
az utolsó folyót is megmérgeztétek,
az utolsó halat is kifogtátok,
akkor fogjátok észrevenni,
hogy a pénzt nem lehet megenni.”

A könyv írójának egyik felvetése:
„- hagyjon meg tartaléknak egy vagy több kis művelhető területet, és ezeken a területeken próbálja ki a növénytermesztés ezen könyvben bemutatott szabályait. A többi munkafolyamatot ne változtassa meg. Azután csak figyelje meg, hogy hogyan fejlődik az a kis darab föld.”

Gabonatermesztés
Akinek a gabona vetésekor sikerül elcsípnie a növő és ugyanakkor felszállóholdat, és ráadásul valamilyen termésnapot (oroszlán, nyilas), annak tulajdonképpen már csak az időjárás húzhatja keresztül a számítását.
A megfelelő időpont: a gabona vetésére nagyon alkalmasak a kos és a nyilas napjai, de az oroszlán-napok is. Ha a föld nagyon száraz, akkor viszont oroszlán esetén fennáll a kiszáradás veszélye.
Tehát, az oroszlán napjai megfelelnek, ha a föld már eleve nedves.
Egyébként pedig, a kos mint termésnap a legjobb idő a gabona elraktározására.

A sorsnapok
Mivel az időjárás mostanság a feje tetejére állt és kiszámíthatatlan, ezek a napok már nem nyújtanak olyan biztonságot mint régen. Azonban egy próbát mégis megér.
Az év két napjára vonatkozik, július 8-ára és július 20-ára.
Aki szeretné tudni, hogy a következő évben melyik gabonaféléből számíthat a legjobb termésre, az vessen el július 8-án néhány szemet mindegyik gabonafajtából. Azok a magvak fognak jövőre is a legjobban nőni, amelyek július 20-ig a legjobban kikelnek.
Próbálja ki ezt a szabályt egy kísérleti területen!

A kártevők és a gyomnövények
Ha alkalmazzuk a kiskertekbe szánt előírásokat (a már leírtakat), akkor töménytelen mennyiségű gyomírtót és idő, spórolhatunk meg. Nem beszélve a pénzről!

Trágyázás
Előzetesen, hogy miért pont akkor a megfelelő időpont:
  • amikor a Hold növőben van, olyankor sokkal gyakoribbak az árvizek (A föld ilyenkor nem képes túl sok vizet befogadni.);
  • Másfelől a meredek hegyoldalakon fogyóhold idején gyakrabban fordul elő földcsuszamlás, mert a föld teleszívta magát vízzel, és nehéz a nedvességtől;
Szinte minden gazda tudja: vannak olyan napok, amikor a trágyázás pusztító hatással jár, más napokon viszont jelentkezik a kívánt siker. Ha megismertük a szabályokat, akkor már nem is olyan rejtélyes a dolog.
A megfelelő időpont: a trágyát, ha lehet, fogyóholdnál kell kihordani. Gabona, zöldség és gyümölcs esetében leginkább termésnapokon (kos, oroszlán, nyilas), egyébként a szűz vagy valamilyen más földjegy napján (bika, bak).
A trágyalét lehetőleg holdtöltekor kell kihordani. Vagy legalábbis fogyóholdnál. Ez megvédi a talajvizet.
Műtrágyát soha nem szabad oroszlán napján kihordani! A növények kiégnek, mert az oroszlánnak erős szárító hatása van.
A trágyadomb megrakásánál szintén nagy segítség a fogyóhold.

A gabona learatása és elraktározása
Jó eredményeket érhet el a gazda, ha a gabonát felszálló vagy – tetszés szerint – fogyóholdnál tudja learatni és elraktározni, főleg a kos napján vagy más termésnapokon. Ilyenkor a gabona sokkal tartósabb, és nem olyan hajlamos a bogár- vagy penészveszélyre. Ezzel pénzt is megspórol!
Alkalmatlan minden víznap, ilyenkor kerülni kell a raktározást.

Szénakazalrakás
A szénakazlat legjobb fogyóholdnál rakni. A széna szellős és száraz marad, nem rothad meg, és az öngyulladás veszélye is sokkal csekélyebb.
Ha a Hold növőben van, a széna könnyen elszürkül és megpenészedik.

Istállógondozás
A megfelelő időpont: ügyeljen a fogyóholdra (vagy helyette a felszállóholdra), és valamilyen levegőjegyre (ikrek, mérleg, vízöntő).
A makacs piszok különösen könnyen eltávolítható a vízjegyek idején (rák, skorpió, halak).
Az istálló tartósabban tiszta, férgektől és penésztől védett marad, és gyorsabban szárad. A falakról fogyóholdnál jobban le lehet mosni a penészfoltokat (leginkább ecetes vízzel és gyökérkefével).
Az állatok almát is ajánlatos fogyóhold idején behordani. Ehelyett, ha olyankor nincs idő, a felszállóholdat lehet elsősorban választani. Egyébként még mindig a szalma vagy a száraz bükkfalevél a legjobb alom.
Az istálló falának esetleges festését fogyóholdnál ajánlatos végezni.
Levegőnapon különösen jól sikerül a munka (ikrek, mérleg, vízöntő).

A szarvasmarhák kihajtása a legelőre
Az állatok viselkedését döntően meghatározza, hogy mikor hajtjuk ki őket először a legelőre. Ha a leszállóholdat (főleg a mérleg napjait) választjuk, akkor az állatok szívesen maradnak a legelőn, és nem rontanak haza, míg jól nem laknak. Szerencsés, ha ez a nap egyúttal hétfőre, szerdára, péntekre vagy szombatra esik.
Soha nem szabad a jószágot első ízben kedden vagy csütörtökön hajtani ki a legelőre! Ez a két nap arra is alkalmatlan, hogy az állatokat egy másik helyre vigyük, vagy vásárlás után hazaszállítsuk. Nem adnak olyan bőven tejet, és gyakran előfordul, hogy később nem lesznek vemhesek.
Ajánlatos kerülni az oroszlán és a rák napjait is. Ha oroszlán-napon hajtjuk ki az állatokat, akkor megvadulnak, és aztán nem-könnyű megfékezni őket. A rák jegyében mindig visszajönnek az istállóhoz.
Ősszel a marhákat akkor érdemes utoljára kihajtani a mezőre, amikor a Hold növőben van.

Vemhesség
Ha a tehenek újév körül lesznek vemhesek, akkor október tájékán jönnek világra a borjak. Ezek lesznek a legegészségesebb borjak, és az állatorvos majdnem mindig otthon maradhat a születésükkor. Fontos, hogy vigyázzunk, nehogy a tehenek nem sokkal ezután megint megfoganjanak.

Borjak elválasztása
A borjak elválasztását röviddel holdtölte előtt kell megkezdeni, és a kisborjút holdtölte napján szabad utoljára szopni hagyni.
Az oroszlánban, rákban vagy szűzben álló telihold viszont kedvezőtlen. Oroszlánkor az állatok bőgni kezdenek, rák napján mindig vissza akarnak menni, ha szűz-napon választjuk el őket, akkor később gyakran üzekednek, és nyugtalan, verekedős természetük miatt veszélyessé válnak az egész csorda számára.

Egészséges csibék – egészséges tyúkok
Ha a tojást úgy költi a tyúk vagy a keltetőgép, hogy a csibék holdtöltekor bújnak ki belőle, akkor belőlük lesznek a legegészségesebb tyúkok. A költési idő mindig ugyanolyan hosszú, ezért a nagyüzemekben minden nehézség nélkül ki lehet számítani és be lehet tartani ezt a ritmust.

Beköltözés az istállóba
A legalkalmasabb a felszállóhold ideje. Ilyenkor az állatok inkább az istállóban maradnak, nem annyira nyugtalanok, és nem akarnak mindig kirontani onnan. Itt is érvényes a szabály, hogy figyelni kell a hét napjaira: az eladott vagy megvásárolt állatokat soha nem ajánlatos kedden, csütörtökön vagy vasárnap egyik istállóból a másikba vinni. Ezek a napok még az állások áthelyezésének sem kedveznek.

Még néhány érdekesség –

Út- és vízépítés
• A földutakat fogyóholdnál ajánlatos elsimítani vagy kaviccsal feltölteni. Erre a legalkalmasabbak a bak napjai. Ha növőholdnál végezzük a munkát, a burkolat laza, csuszamlós marad, vagy megint gyorsan kikopik. Már az első zivatarok elmossák az új kavicsot.
• A járólapokat a kertben és a gyalogutakon szintén fogyóholdnál kell lerakni. Ha ezt növőholdnál tesszük, akkor idővel mozogni kezdenek. Ez különösen a járólapokkal fedett kapubejáratok esetében fontos, mert a járművek nagy súlya alatt a lapok gyorsabban félrecsúsznak, sőt gyakran össze is törnek.
• A forrásfeltárást és a vízkeresést a halak jegyében ajánlatos végezni, amikor a Hold növőben van (lehetőleg a II. negyedben, holdtölte tájékán). Soha nem szabad fogyó- vagy leszállóhold idején dolgozni a forrásnál: a víz eltűnik, és új utat keres magának.
• Patakok és folyómedrek partvédelmi célú kiépítését (talpkövek vagy talpgerendák lerakását) valamilyen vízjegy idején (rák, skorpió, halak), növőholdnál ajánlatos végezni.
Ha fogyóholdnál végezzük el a munkát, a víz alámossa az építményt, és kimossa a folyómedret.
• A fenék- és szennyvízmunkálatok, valamint a kútvezetékek javítása szintén növőholdnál, valamilyen vízjegyben a legsikeresebbek.

Kerítések
Kerítések állítására és felújítására leginkább a fogyóhold vagy az újhold alkalmas. Az ilyenkor bevert cölöpök "maguktól" megállnak, főleg a földnapokon (szűz). A szögek benne maradnak a fában.
Ez a szabály mindenféle cölöp beverésére érvényes, ezeket a fogyóhold megerősíti. Az újhold napja a legalkalmasabb ilyen munkák elvégzésére. Az ugyancsak kedvező szűz-napok ősszel mindig fogyóholdra esnek (szeptembertől februárig).
Választhatjuk a leszállóholdat is; minél közelebb esik azonban a holdtöltéhez, annál kevésbé.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése