2015. január 26., hétfő

Metszés II. -- A gyümölcstermő növények hajtásrendszere (+ képek)

A gyümölcstermő növények hajtásrendszere

A hajtás
A gyümölcstermő fás növények hajtásrendszerének hajtásait, alakulásukat tekintve, két nagy csoportra osztjuk:
  1. leveles hajtások;
  2. levéltelen hajtások;
A leveles hajtások a tenyészeti idő nagy részében lágy állományú szárból és levelekből állnak. Ezek a zöldhajtások. A zöldhajtások a tenyészeti időszak végére lehullajtják leveleiket és levéltelen hajtásokká alakulnak. Ezidőre száruk meg is fásodik. A levéltelen hajtásokat vesszőnek, gallynak, ágnak stb. nevezzük.
(A következőkben a zöldhajtást hajtásnak, a levéltelen hajtást vesszőnek, a lombkoronáák pedig koronának nevezi az író.)

A gyümölcstermesztés szempontjából a következő hajtásalakulásokat lehet megkülönböztetni:
Vezérhajtás – azok a végálló zöldhajtások, melyek hivatva vannak a hajtásrendszer hosszanti növekedését folytatni. A vezérhajtás természetes módon a végálló vessző csúcsrügyéből fejlődik, de a vessző visszametszése után a megmaradt legfelső fejlett oldalrügy hajt ki és átveszi az elveszett csúcsrügy szerepét.

A vezérhajtás a hajtásrendszer melyik részén és milyen rendeltetéssel fejlődik, többféle típusát különböztetik meg:
a.) A fővezérhajtás – mindig a fa középső, illetve sudárvesszőjéből indul ki, és a fa sudarának (középponti tengelyének) hosszanti növekedését folytassa. A fővezérhajtásnak általában a fiatal gyümölcsfák növekedésekor van nagy fontossága a korona teljes kialakulásáig.

b.) Az oldalvezérhajtások – a koronát alakító oldalelágazások végálló vesszőjéből hajtanak ki, és az ágrendszer hosszanti, valamint szélességi növekedését biztosítják. A folytatólagos elágazások következtében egy oldalágon több oldalvezérhajtás is fejlődhet.
  1. A mellékvezérhajtás – gyakran előfordul, hogy ugyanannak a végálló vesszőnek nemcsak a csúcsrügye, vagy a visszametszés után megmaradt legfelső fejlett oldalrügye hajt ki, fő- vagy oldalvezérhajtást fejlesztve, hanem az alatta levő egy/több fejlett oldalrügyből is a végálló vezérhajtáshoz hasonló erőteljes és szintén a hosszanti növekedést szolgáló hajtások fejlődnek. Ezek nem ritkán a végálló (fő-/oldal-) vezérhajtást túl is növik, ennek elvesztése után pedig alkalmasak az pótolni. Pl. körtefán, őszibarackfán.
  1. Az ikervezérhajtás – egyes gyümölcsfákon a fő-/oldalvezérhajtást fejlesztő csúcsrügy, vagy a megmaradt legfelső oldalrügy mellett a tövében ülő egy/két mellékrügy is kihajt. Ezért egy csomóról nem egy, hanem két/három vezérhajtás is fejlődhet. Az összetett rügyből vagy rügycsoportból többesével kifejlődő vezérhajtásokat nevezik ikervezérhajtásoknak. Ha az ikervezérhajtások mellékrügyekből hajtanak ki, akkor rendszerint gyengébben fejlődnek, mint a főrügyből származók. Ikerhajtások előfordulnak a buja növésű körtefán, őszibarackon.

Oldalhajtás – az előbbiektől eltérően, a vesszők egész hosszában található oldalrügyekből törnek elő, tehát nem a hosszanti és szélességi növekedést, hanem az elágazódást szolgálják. A gyümlcsfákon a termőrészek képződésében van fontos szerepük.
A tavasszal kihajtott első hajtást elsőrendű, az ennek rügyeiből nyár elején kihajtott oldalhajtást másodrendű, és esetleg még a nyár végén ennek rügyeiből előtörő oldalhajtást harmadrendű oldalhajtásnak nevezik.

Víz- vagy fattyúhajtás – előfordulhat, hogy a hajtásrendszer idősebb részein erőteljes, gyakran igen buja és hosszú, laza állományú hajtást fejleszt a fa. Legtöbbnyire elvénült, erősen megsérült, visszametszett korona belső idősebb részéből, valamint a törzséből törnek elő. Megjelenésük a korona megifjodásának, a kimerült, elvénült, sérült ágak pótlásának törekvését mutatja.

A rügy
A gyümölcstermő növény hajtásrendszerének évenkénti gyarapodását a rügyek teszik lehetővé. A rügyek élettartama változó.
A rügyek minősége szerint 3-féle rügyet különböztethetünk meg: 1. hajtórügy; 2. termőrügy; 3. virágrügy;
A hajtórügy a gyümölcstermő növényeken jellegzetesen megnyúlt, karcsú tojásalakú és hegyes csúcsú rügy. Helyzetét tekintve lehet csúcsrügy, ha a hajtás csúcsán van; hónaljrügy/oldalrügy, ha a hajtás oldalán, a lomblevelek hónaljában fejlődik; végállórügy, ha a gyümölcsfa metszése során valamelyik hónaljrügy, a metszés helyének szomszédságában lévén, a megmaradt hajtáscsonk csúcsára került. Ha a hónaljrügy a csomón csak egymaga van, magános hajtórügynek nevezik, azonban ez csomón többesével is elhelyezkedhetnek. Ha a csomón csak két hajtórügy van, akkor azokat iker- vagy kettős hajtórügynek nevezik, ha pedig kettőnél többet találunk belőlük, akkor csoportos hajtórügynek. A többesével elhelyezkedő rügyek közül a középső a főrügy, ez fejlettebb szokott lenni; a szélsők (mellékrügyek) a fejletlenebbek. A hajtórügyek bizonyos esetekben akár több éven keresztül sem hajtanak ki, nyugalmi állapotban maradnak, ezek az alvórügyek/rejtettrügyek. Az alvórügyek gyakran csak szükség esetén, pl. ifjításkor hajtanak ki.
Termőrügyből keletkezik a virág/virágzat. Általában zömök, duzzadt kinézete van. Különböző elhelyezkedésűek lehetnek: csúcsrügy, hónaljrügy, magánnyos és csoportos rügy.
A csoportos termőrügynek a következő típusai vannak:
- iker vagy kettős terműrügynek az egy csomón elhelyezkedő két termőrügyet, bokrétás termőnyársnak pedig egy rövidszárú tengelyen elhelyezkedő több termőrügyet nevezik, melyen termőrügyek nem közös csomón vannak, hanem különböző, de egymáshoz nagyon közel eső csomókon. A bokrétás termőnyárs csúcsán általában találhatunk egy hajtórügyet is.
A termőrügyek általában ún. vegyes rügycsoportokat alakítanak ki. Ezeknek két típusa a leggyakoribb, a hármas vegyes rügycsoport (a középső többnyire hajtórügy a két szélső termő) és a tömeges vegyes rügycsoport (nem egy, hanem több hajtórügy vanm és körülöttük kb. 3-6 termőrügy).
A váltivarú virágú gyümlcsfáknak azokat a rügyeit, amelyekből porzós – tehát termést nem hozó – virágok keletkeznek, a termőrügyektől való megkülöböztetésül virágrügynek nevezik. Pl. mogyorónál, diónál.
Vanak rügyek, melyekből nem csupán hajtás, hanem virág, sőt virágzat is fejlődik. Ez a vegyes rügy, pl. dió.
Különleges formájú rügy az almagyümölcsű növényeken megfigyelhető átmeneti rügy. Ezek a rügyek több éven át fejlődnek. Az első évben csak rövid szártagú hajtást és leveleket fejlesztenek. A csoportban álló levelek a rügyet erősítik. A rügy csak a második vagy harmadik évben alakul át termőrüggyé.
Az alma és a körte június közepétől augusztus elejéig, a birs és naspolya június elejétől július közepéig, a cseresznye június közepétől augusztus elejéig, a meggy és a szilva június végétől augustus elejéig, a barack június végén, a kajszi augusztus elején, a mandula augusztus közepétől szeptember elejéig, a köszéte július végétől augusztus elejéig, a ribiszke június közeptől augusztus elejéig, a málna június közepétől szeptemberig, a szeder augusztus végén alakítja ki rügyét belső alaktanilag. Csak ezután lehet felismerni, hogy hajtórügy-e, vagy pedig termőrügy lesz a következő évben.

Az egyes gyümölcstermő növényeken található rügyalakulások
  1. Almafán: magános hajtórügy, átmeneti rügy, termőrügy;
  2. Körtefán: un., mint az előző;
  3. Őszibarackfán: magános hajtórügy, gyakran iker-, sőt csoportos hajtórügy, a gyenge vesszőkön magános, ritkábban iker-termőrügy, az erős vesszőkön általában hármas vegyes rügy;
  4. Kajszifán: magános hajtórügy, gyakran iker-, sőt csoportos hajtórügy, a gyenge vesszőkön magános termőrügy, erősebbeken hármas, vagy négyes rügycsoport;
  5. Mandulafán: magános, iker- és gyakran csoportos hajtórügy, magános termőrügy, hármas vegyes rügycsoport, tömeges vegyes rügycsoport, elvétve bokrétás nyárs;
  6. Szilvafán: az oldalvesszők felső részén magános hajtórügy, tövük felé pedig sűrűn elhelyezve sok magános termőrügy, egyes fajtáknál ikerrügy, és megnyúlt bokrétás nyárs;
  7. Cseresznyefán: vesszőkön magános hajtórügy, magános termőrügy, a gallak egészhosszában bikrétás nyárs;
  8. Meggyfán: un., mint az előzőn;
  9. Diófán: a vesszőkön magános hajtórügy, rövid oldalvesszők végén termős virágokat fejlesztő magános termőrügy és oldalán porzós barákt hajtó magános virágrügy;
  10. Mogyoróbokron: erős vesszőkön magános hajtórügyek, gyenge, rövid oldalvesszők csúcsi részén virág-, ill. termőrügyek, gyenge, rövid oldalvesszők csúcsi részén virág-, ill termőrügyek, az előbbiből a porzós barka, az utóbbiból a termős virágzat fejlődik;
  11. Ribiszkebokron: a vezér- és oldalvesszők egész hosszában magános hajtórügyek sorakoznak, a vesszők tövén sűrű állásban sok magános termőrügyet találunk;
  12. Köszmétebokron: az erős vezér- és gynge oldalvesszőkön egyaránt hosszában, vegyesen elhelyezve, egymástól alig különböző magános hajtó- és termőrügyek vannak;
  13. Málna- és szederbokron: az éves szesszők egész hosszában magános hajtórügyek vannak elhelyezve, ezekből tavasszal rövid leveles hajtások törnek elő, amelyek csúcsukon virágzatot fejlesztenek. A termés megérése után az egész gally elpusztul, tehát nem fejlődik tovább ággá.
A fatörzs
A fatörzs a magcsemete- vagy az oltványsudárból fejlődik.
A fatörzs hossza tekintetében a gyümölcstermesztésben általában háromféle típust különböztetnek meg:
  1. alacsony törzs: 20-70 cm hosszú;
  2. közepes törzs: 120-150 cm hosszú;
  3. magas törzs: 180-250 cm hosszú;
A fatörzs folytatását, amely a lombkorona uralkodó jellegű tengelye lesz, sudárnak hívják. A sudár a fatörzsnek közvetlen, szerves folytatása. A sudárág a korona tartóágai között a középső. Pl. a cseresznyefán, körtén, dión.
Az ún. terebélyes fák, amilyen pl. az alma, naspolya, kajszi, őszibarack, mandula – ezeknek fatörzsa erőteljes, elágazó tartóágakban folytatódik tovább, de sudaruk nem fejlődik.
A teljesen kialakult fatörzsnek három fontos része van:
  1. a fatő; (a talaj szintjén levő, többnyire vaskos része; ehhez csatlakoznak a gyökerek gyökérjeiei;)
  2. a faderék; (a fatörzs tulajdonképpeni teste;)
  3. a törzscsúcs; (az a rész, ahol a korona ágai jelennek meg, vagy ahonnan a sudár kiindul;)
A fatörzs hosszában általában nem ágazik el. Azonban kisebb-nagyobb számban ún. fattyúhatások törnek elő belőle.
A gyümölcstermő növények egy csoportjának hajtásrendszerében fatörzs nem alakul ki (bokor). A bokor középponti tengelye a zömök, rövid cserjetözs. Ez vaskos képletéből bőséges számban ágaznak el a mellékágak. Pl. mogyoró, köszméte, ribiszke.

A korona
Keletkezése szerint két típust különböztetnek meg:
  1. természetes korona (beavatkozás nélkül jön létre, mely nem előnyös a termesztés szempontjából. Kivétel a dió, gesztenye, eperfa stb.);
  2. mesterséges vagy alakított korona (a gyümölcstermő növények túlnyomó része mesterséges koronával adja a legjobb termést);
    Kétféle mesterséges koronát különböztetnek meg:
    1. természetesnek megfelelően alakított (figyelembe veszik a gyümölcstermőfaj természetes koronaalakulását); 
    2. műkorona (tetszés szerint alakítják);
A korona alakja és nagysága függ a kifejlődés környezetének körülményeitől, a termesztés módjától, fajtától. Legnayobb koronája alakul a diónak, cseresznyének – átmérője átlagos értékben 10-12-15 méter; Kisebb, kb. 8-10 méter átmérőjű az almának, körtének; A többi fás gyümölcstermő növény áltagos koronaátmérője kb. 4-8 méter.
A korona fejlődésében három állapotot különböztetnek meg:
  1. fiatal vagy fejlődő állapot (a koronának főképp hosszú hajtásai alakulnak, és ezek felálló, befelé hajló ágak lesznek);
  2. termőállapot (nemcsak hosszú, hanem rövid hajtásokat is nevel, és a hosszú hajtások általában kifelé hajolnak);
  3. idős állapot (a fejlődés nagymértékbenn lecsökken, a termés is megcsappan, és nagyobb számban fattyúhajtások törnek elő);
A korona szerkezetét megvizsgálva, nagyjából két részt különböztetnek meg: ágrendszer és levélzet (lombozat).
A korona ágrendszere az elágazódás mindősége szerint két fő típust mutathat. Ha az ágrendszer a törzscsúcsból szerteszét elágazó, számos, erőteljes ún. vázág alapjából ágazik el, akkor terebélyes koronáról beszélhetünk. Az ágrendszer azonban kibontakozhat a törzscsúcs folytatólagos növekedése folytán előállott erőteljes sudárból. Ekkor alakul ki a sudaras korona. Ami lehet egytengelyes (valódi sudár – fenyőfélék). Többtengelyes sudara, ún. álsudara fejlődik pl. a körtének, diónak.
Az oldalágakból vagy az álsudárból az elsőrendű oldalágak ágaznak el. Ezek ismét elágaznak másodrendű ágakra … stb. Az utolsó rendből elágazó fás elágazást gallynak nevezik. A gally viseli a hajtást, ill. a vesszőt. A tenyészidő végén a hajtás elveszti leveleit és vesszővé alakul. A szár erre az időre már megfásodott. A következő évben a rügyek kihajtanak rajta, a vesszőből gally lesz.

A vessző
Rendeltetése szerint kétféle lehet:
  1. Növekedési vagy hajtóvessző. A fő-, oldal- és mellékvezérhajtásból alakultak. Célja, hogy elágazásával a koronát fejlessze, nagyobbítsa. Ezek metszéssel termőrészekké alakíthatók át.
  2. Termővessző. Arra való, hogy termés képződjék rajta. Egyes esetekben melékvezérhajtás is fejlődhet rajta, mint pl. az őszibarackon, mandulán.
    A termővesszőnek – növekedése szerint – két főtípusa van:
    a.) Hosszúszártagú termővessző. Rajta a különböző típusú termőrügyek/rügycsoportok egymástól nagyobb távolságra vannak (mandula, őszibarack).
    aa.) A termővessző fejlettsége szerint kétféle lehet:
    Teljes vagy vegyestermővessző. Mellyen majdnem végig, kivétel nélkül hármas vegyes rügycsoportok, hajtó- és termőrügyek vannak. Az őszibaracktermesztésben ennek van legnagyobb értéke.
    Fogyatékos termővessző. Vékony, gyakran nagyon rövid termővessző. Csak magános vagy legfejlebb kettős (iker) rügyek fejlődnek rajta. Gyengeségük miatt legtöbbször nem tudják megfelelően kifejleszteni a gyümölcsöt.
    b.) Rövidszártagú termővessző. A hajtó- és termőrügyek nagyon közel esnek egymáshoz. Csak termés fejlődik rajtuk. Négy típusa van:
    ba.) Sima termőnyárs. Kb. 8-10 cm hosszú, fejletlen, többnyire apró oldalrügyekkel borított termővessző, csúcsán átmeneti rüggyel. Pl. alma, körte.
    bb.) Dárda. Szintén átmeneti csúcsrüggyel ellátot, igen rövid szártagú termővessző, mely a sima termőnyárstól abban különbözik, hogy 2-5 cm-nál nem hosszabb. Főleg alma és körtefán szokott előfordulni. Értékes termőrész.
    bc.) Tövises termőnyárs. Nem csúcsi, átmeneti vagy termőrügyben, hanem mindig egy hosszab vagy rövidebb tövisben végződik. Pl. szilva, kajszibarack. Itt a tövis alatt a vesszőt hosszant-, sűrűnálló termőrügyek szokták üvezni. Egyes körtefákon is megtalálható. Ezeken azonban termőrügyek nem fordulnak elő; gyenge, apró oldalrügyeik a tövises termőnyárs visszametszésével termőrügyekké fejleszthetők.
    bd.) Bokrétás termőnyárs. Pl. cseresznye, meggy.
  1. Fattyúvessző a víz- vagy fattyúhajtásokból lakul.
  2. Törpevessző főképp az őszibarack, kajszi, meggy, cseresznye gallyain alakul ki, rövidszártagú hajtásból. Csúcsi részén gyakran 1, néha azonban 2 virág fejlődik és ebből termés is lesz. A törpevesszőn őszibaracknál é kajszinál általában egy virág alakul ki, a meggynél és cseresznyénél pedig kettő. A törpevessző levelei lehullnak.
A termőgally
A termővesső a következő évben termőgallyá alakul át. A fejlődés módja szerint lehet:
  1. Egyszerű termőgally (gyűrűs termőnyárs). A dárdából keletkezik. Minden oldalsó elágazás nélküli csúcsi rügy termőrüggyé alakul át. Az előző évben rajta sűrűn elhelyezkedett levelek lehullása után azok ripacsa gyűrűszerű ráncokban marad vissza.
  2. Dárdás termőgally. Oldalrügyei sokszor oldalelágazássá hajtanak ki. Csúcsa felé dárdák fejlődnek.
  3. Hajtógally. A hosszúszártagú termővessző a következő években elágazva hajtógallyá alakul át.
  4. Termőbog (termőkalács). A végálló rügyből fejlődött termés lekerülése után az azt hordozó törpeszártagú hajtás szövetburjánzás következtében feltűnően megvasztagszik. A duzzanatnak (termőbognak) nagy hajlama van termőrügyek és nyársak fejlesztésére, gyakran többesével is. p. almánál, körténél.
  5. A termőág – a felsorolt gallytípusok több éven át és többszörösen elágazódnak, és termőág válik belőlük. Ezek azok a termőrészek, melyek előregedésük miatt már nem képesek hajtani, így ifjításra szorulnak.
     
     






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése