2015. február 12., csütörtök

Baromfi -- Milyen fajtákat ajánlanak -- gondozás

Amikor döntöttem, baromfit szeretnék tartani – úgy gondoltam, az első évben tesztelem a baromfifajtákat. Melyik lesz jó húsként, és melyik tojástermelésben. Veszek a kiválasztott fajtákból ötöt-ötöt, és várom a végeredményt.

Majd szembesültem a valósággal. Azaz – legalábbis számomra – horror áron kínálják a felnőtt egyedeket. (3-5-6 ezer/darab a szép, fajtájához hasonlító egyed még több is lehet.)
Hát, akkor vegyünk előnevelt, pár heteseket. (3-4-5-6száz/darab.) Pozitív, hogy be vannak itatva, és elméletileg nem lesznek betegek. Azonban kiszámolva, mikor térül meg legalábbis hosszútávon az egész – rájöttem, hogy így is csak ráfizetés lesz a vége. Mivel a takarmányt meg kell venni, ezeknek – állítólag – kell a táp egy ideig, hogy ne legyenek betegek; és csak a zöldet tudom a kertből „ingyen” beszerezni számukra. A napos csibe sem megoldást, hisz abból sok elhullhat, ill. a legtöbb helyen nemek szerint nem válogatják őket. Mivan akkor, ha többségükben kakasokat nyertem a vásárláskor; ja, és szintén kell tápot adni nekik.
Akkor mi a manót csináljak. Háztól tojást, csibét venni rizikós, hisz ahogy ezidáig elnéztem a környék baromfiállományát, vegyes, mint a csalamádé. Nincs két egyforma közöttük. Ki tudja, hogy mit kapok. Etetem, gondozom, majd egy nyamvi, keveset tojó állatot kapok a végén. És mivel nem kedvtelésből szeretném tartani őket; megint a nullán (vagy inkább minuszon) vagyok.
Vegyek kitojatottakat? Itt is ott van a táp-probléma, ill. ahogy olvastam a blogokon – lutri az egész.
Végül is arra a következtetésre jutottam, hogy lemondok a tesztelésről. Lesz ami lesz alapon – 5-7 darab kitojatott tyúkot veszek „azonnali” tojónak; A környékről beszerzek három bármilyen tyúkot, ami elég nagy testű és nehéz, ezeket rövid időn belül elültetem. Kakas-problémám már nincs, hisz azt a múlt évben már kinéztem magamnak – egy itáliai (ami állítólag jó tojófajta), szép nemes tartása van, és hasonlít a régi kakasformákhoz.

Házkörüli tartásra alkalmasak például a őshonosak, a Plymouth, a Rhode Island, a New Hampshire, a Bábolna Tetra H. Ezek a fajtáknak nincs tojás- vagy húshozamuk, de szívósabbak. Próbálok ilyeneket – vagy hasonlóakat – beszerezni majd, fokozatosan. (Képek az internetről - köszönet a feltöltőknek!)
 
 sárga
 
 kendermagos
 
 fogolyszínű
 
 fehér
 
 új fajta - kendermagos kopasznyakú
 
 erdélyi kopasznyakú
 
 új fajta - fehér kopasznyakú
 
Plymouth -- a legelterjedtebb színváltozata
 
 Rhode Island
 New Hampshire
 Tetra-H

Előtte azonban meg kell találni a helyet, ahol lesznek; és el kell készíteni az óljukat.

(A neten annyi rémes körülmények között lévő állatot látni. Nem vagyok egy tisztaságmániás, de rémes, hogy akna-hegyekben élnek azok az állatok. Nem igaz, hogy heti egyszer legalább nem lehetne kitisztítani a helyüket. Legalább tisztelnék meg magukat azzal, hogy nem egy ilyen helyről választják ki a saját asztalukra az ételnek-valót. Dróthalmok, üvegek, deszkadarabok, és szemét mindenhol. Ritka az olyan baromfiudvar, amelyik szeméttől mentes. )

Visszatéve – a baromfi ól szélvédett, napos helyen legyen, emellett legyenek természetes vagy mesterséges árnyékot adó tereptárgyak. Az ól készülhet téglából vagy fahulladékból; a lényeg, hogy ne legyen huzatos és a falak simák legyenek, hogy a repedésekben, résekben ne telepedjenek meg az élősködők, ki tudjuk fertőtleníteni időnként. Hagyjunk rajta akkora nyílást, amin mi is beférünk almozáskor. Jól zárható legyen, hogy a vadállatok ne tudjanak beférni sehol. A görény és a menyét, a sikló a legkisebb lyukat is meg fogja találni és kárt okozhat az állatok és a tojások, csibék között.
25-30 tyúk elhelyezésére 2,5 x 3,0 x 2,0 méter az ajánlatos ólméret; (szélesség x hosszúság x magasság)

Az almozás megkönnyítése érdekében alakítsuk ki úgy a bejáratot, hogy könnyen kihúzható legyen a trágya. Az alom lehet száraz avarból, fűrészporból, vagy szalmából. A „használt” alom mehet a komposztra.

Szükséges ülőrúd elhelyezése az ólban. A rudakat úgy kell kialakítani, hogy egy állatnak kb. 30 cm helyre van szüksége. A rudakat nem kell magasra rakni. Annál fontosabb, hogy a rudak egy szinten legyenek egymáshoz képest, így elkerülhető lesz a lökdösődés, a hierarchiából adódó sérülések.

A baromfiudvarban legyen kapirgálási lehetőség, száraz porfürdőt is biztosítsunk nekik, hisz akkor természetes úton megszabadulhatnak az élősködőktől. Egy állatnak minimum 1-2 négyzetmétert biztosítsunk a baromfiudvarban.

A magvak, ill. a táp etetésére legalkalmasabb az önetető, így kevesebbet pazarolnak. (A neten lehet találni ötletes házibarkács önetetőket.) A gabona és a táp, zöld mellett adhatunk nekik konyhai maradékot. Azonban fontos, hogy az udvaron legyen apró szemű kavics is, hogy azt felcsipegetve könnyebb legyen az emésztésük.

Az itató legyen olyan magasan, hogy abba ne tudjanak földet vagy almot kaparni, és ne tudják azt ürülékükkel beszennyezni. Legegyszerűbb, ha téglát rakunk alá. Szükséges a napi vízcsere, nagy melegben akár többször is. Ne legyen hideg a víz, mert betegek lehetnek tőle.

A tojásokat napi rendszerességgel szedjük ki, így elejét vehetjük a törött tojásoknak, ill. az összekoszolásnak.

A tojásrakás általában hat-nyolc hónapos korukban kezdik el. A termelés innentől kezdve az első évben a legmagasabb, majd évről évre csökken. A három évesnél idősebb tyúkok tojástermelése egyre kevesebb, kotlósnak azonban még kiválóak lehetnek. A tojásszám évszaktól függően ingadozik. A legkevesebb tojásra télen, ill. a legnagyobb hőségben számíthatunk; átmenetileg akár teljesen le is állhatnak.

A tyúk zárt, félhomályos, biztonságos helyre szeret tojást rakni. A tojóládát fából készítsük, hogy könnyű legyen esetleg mozgatni. De alkalmasak a kisebb műanyag zöldségesládát is. A tyúkok közötti veszekedések elkerülése érdekében érdemes egyszerre több, egyforma tojóládát készíteni, szalmával kibélelve.

Egyes tyúkok nagyobb hajlamosságot mutatnak a kotlásra. Ezt kihasználva frissíthetjük a saját állományunkat. Érdemes a kotlóst éjszakára elkülöníteni a többitől, hogy a keléskor, illetve a csibék nevelése alatt ne háborgassa a többi tyúk.

Egy domináns kakas 8-12 tyúkkal bír el. Ha kiscsibéket akarunk, ezt az ivararányt mindenképpen tartsuk meg. A beltenyésztés elkerülése érdekében az ivarérett, nem kívánatos kakasokat vágjuk le.

Az egészséges baromfi mozgékony, gyakran táplálkozik. Tolla fényes, taraja és nyaklebenye élénk színű. Az ettől eltérő állat valószínűleg beteg és az állomány érdekében el kell különíteni. Ha az állapota nem javul, le kell vágni.

Leggyakrabban a különböző belső vagy külső élősködők okozhatnak gondot. Az ól tisztántartásával, változatos takarmányozással és a természeteshez közeli tartással elejét vehetjük az állomány legyengülésének. A tollcsipkedés, a tojásevés rossz szokás. Az ilyen állatot mihamarabb vágjuk le, vagy végeztessünk rajta csőrkurtítást.

A baromfival, és tartásukkal kapcsolatos tárhely:

https://www.omlet.co.uk/breeds/chickens/

3 megjegyzés:

  1. 30 csirkét 7,5 négyzetméter akarsz bezsúfolni? Ez 2 cm x 12,5 cm ami 0,25 négyzetmétert ad egy csirkére (ha jól számolom).

    Egyébként ne teszteljél hanem olvas utána melyik fajta jó tojni vagy melyik jó húsnak. Vagy vegyél hibridet mert az tojik is meg húst is ad bár egyikben sem kiemelkedő. Amiket felsoroltál fajták pont ilynek.

    "Ezek a fajtáknak nincs tojás- vagy húshozamuk, de szívósabbak." Ennek a mondatnak nincsen értelme, ha nincsen tojás és hús hozama akkor max dísz csirke lenen mint a silky.
    Ha felehetne iratkozni az oldalra akkor mától eggyel több követőd lenne.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én nem szeretnék bezsúfolni egyet sem!!!

      Látod, amit már megállapítottam a növénytermesztő szakkönyvek terén, miszerint köze sincs egyes könyvíróknak a "szakmához"; itt - általad, amit nem győzök megköszönni - máris kibukik.

      Eddig nem igazán volt szükségem az ólépítésre, így fel sem tűnt, mekkora hülyeséget írtak (nem is egy szakkönyvben). Ugyanis az adatokat úgy bogarásztam ki több könyvből.

      Azért a rudaknál számított 30 cm/állat az megfelelő? Ill. a kapirgálásra szánt 1-2 négyzetméter?

      A tojás- és húshozam = ne válasszuk ezeket a fajtákat, ha eladásra kívánjuk tartani őket. Azonban háztörüli tartásra eredményesen tarthatók. Nem kapunk tőlük 200 db-on felüli tojáshozamot, vagy 2-3 hónap alatt 4-5 kg-os húshozamot. -- Ha minden igaz.

      Építő jellegű észrevételeket, kritikákat szívesen fogadok, ezzel is tanulok.

      Neked van tapasztalatod ilyen téren?
      (Mármint baromfitartás terén? Ugyanis akkor kérdéseket is fel tudnék tenni az esetlegesen felmerülő problémák megtárgyalásánál.)

      Törlés
    2. A legutolsó sorok adják a választ a fajtaleírásokra

      Törlés