2015. február 11., szerda

Idei nagy projekt: -- baromfitartás -- (tyúkok a múltból)

A bejegyzés igazi címe inkább az lehetne: Tyúkok a múltból

Talán tíz év is eltelt azóta, hogy tyúkokat tartottunk utoljára; pusztán kedvtelésből. A tojásukat elfogyasztottuk különböző formában, azonban a felesleges állatokat inkább elajándékoztuk. Ezek kistestű, köznyelven szólva jampi/japi/japán tyúkok és kakasok voltak.
Ott kezdődött az egész, hogy a testvérem kapott egy gyönyörű fekete, pár hetes kutyust. Sülve-főve együtt voltak; azonban amikor menni kellett neki az oviba (mármint a tesómnak), a kutyus utánaszökött, és – mivel főútvonalon laktunk – egy mentőautó elütötte a blökit, a tesóm szeme láttára. Szerencsére külsérelmi nyomok nem lettek a kis jószágon, de mind a tesómat, mind pedig a mentőst nagyon megrázta az eset.
Persze, Anyu mondta, hogy csak elaludt a Gömbike, azért a bánat megmaradt. Kb. egy hét múlva, csengetnek, és egy idegen áll a kapunkban. A mentős volt – hogy ugyan neki nincs kutyája, de vannak jampijai, és ha elfogadnánk tőle, akkor ő is egy kicsit megnyugodna. Szelídek, kedvesek, biztos fogja a tesóm szeretni ezeket is. Így került Picur – egy fekete tyúk – és Robi – egy fogolyszínű kakas – hozzánk. Persze, se szállásuk, se ennivalójuk. Apu készített valami tákolmányt gyorsan, és be a kocsiba, irány kaját szerezni. Végül is nagyon sokáig megmaradtak ketten – mert Robi nem volt a helyzet magaslatán. Picur lába nagyon sokszor elfagyott, mert nem volt hajlandó bemenni az óljába télen napközben. Az elszarusodott lábacskáját nivea-krémmel kenegettük. Tavaszra így mindig meggyógyult. Hogy mi lett velük, már nem emlékszem rá.
Akkor volt egy pár év kihagyás, majd jött Amália, egy nagytestű sárga tyúk. Rokonlátogatóban voltunk vidéken. Jólesszapestinek alapon, megkaptuk a fent említett tyúkot levesalapanyag céljából, 'úgyse tojik mán'. Elköszönve; a kapuba meg is tudtuk, hogy ez még a nagyanyámé volt. Az úton volt időnk elméláz rajta – akkor hány éves lehet ez a jószág? (11)-nokomment!
Pesten vettünk neki kukoricát, búzát és majd a következő hét végén levágjuk. Igen ám, de a levegőváltozás – vagy ki tudja mi – miatt, ingerenciája lett a tyúknak tojni. A hét nap alatt 5 tojást tojott. Ó, akkor nem vágjuk le, így elkezdtük szeretni. Végül is egy évet volt még szeretetben, békességben nálunk. Szabadon volt, akkor ment be a házába, amikor akart. Várt a kapuba, amikor már idő volt, hogy hazaérjünk a suliból. Bejöhetett a konyhába is, mert nem pottyantott össze semmit. Nagyon szerette, ha ölbevesszük és simogatjuk, mint egy macskát. Akkor behunyta a szemét, és kotyogott csendesen. És akkor jött a következő kutyagyerek a családba. Apu találta egy pékség udvarán. Csupa kovász volt, mert a hülye pékek azzal szórakoztak, hogy leszórták liszttel, majd vízzel. A kiskutya, csupa szeretetből és játékból rá-ráugrott az öreg tyúkra, aki már nem bírta a strapát és megsérült. Sajnos le kellett vágni. Anyu húslevesnek elkészítette, majd feltálalva a levesét – mert a hús már ehetetlenül rágós lett volna – ott ültünk felette és mindannyiunk sírtunk. Annyira megszerettük. Sajnos – röviddel ezek után – Gömbi2-t elvitte valami kutyagyerek-betegség, hiába volt beoltva.
Hosszú ideig nem volt tyúkunk. Majd a sors úgy hozta, hogy megint találkoztunk azzal a mentőssel, és ő megint adott nekünk jampikat. Most többet. Három tyúk és egy kakas. A kiegyensúlyozott házaséletüknek köszönhetően rengeteg tollas pingponglabdát eredményezetek. Imádtuk őket. Szintén szabadon lehettek az egész kertben. Nem féltek a buszok, nagyautók stb. zajától. És nem mentek ki az utcára sem. A közeli ovisok tanulmányi útra jöttek hozzánk, ha voltak csibék. Megsimogathatták őket, megismerhették, hogy mit esznek, hogyan viselkedik a kotlós, ha veszélyt érez stb. Nagyon élvezték. És akkor jött, hogy vettünk egy hobbitelket. Felmerül a kérdés, hogy akkor mi legyen a tyúkokkal. Nem sokáig teketóriáztunk – jönnek velünk. Akár hiszitek, akár nem; a tyúkok megtanulták, hogy nem is olyan rossz, ha rekeszbe teszik őket és egy órát zötyög a fenekük. Tudták, hogy mit lehet fenn Pesten, és mit vidéken. Azt mondják: buta, mint a tyúk. Ez nem igaz! Csak foglalkozni kell velük. Nálunk nem ismerték a pi-pi-pi hívást. A 'ki volt jó?' mondattal hívtuk őket és a kert legtávolabbi helyéről is száguldottak felénk egy kis nasiért.
Közben, Apu nyugger lett és egyre több időt töltött vidéken. Majd egész nyáron lenn is maradt. Így a jampik is költöztek. Már csak télire jöttek fel, és nem felejtették el, itt hogyan kell viselkedni. Majd tavasszal megint le; és ott, az ott megszokottak szerint viselkedtek. Egy gond akadt közben – miszerint az egerészölyv odaszokott és napi rendszerességgel vitt el egyet-egyet. Végül is az lett az eredménye az egésznek, hogy a maradékot egy falubelinek odaajándékozta Apu, mert már nagyon sajnálta őket.
És azóta nem volt tyúkunk.
Most viszont – már nem kedvtelésből –, lesz. Ez az év lesz a teszté. Ugyanis több fajtát szeretnék kipróbálni hús és tojástermelés céljából. Majd, amelyik a legjobban ízlik, a leggazdaságosabb stb. olyan fajta lesz a következő évtől.
Mivel a jampikkal nem volt soha gond, így eszembe sem jutott szakirodalmat elővenni és tanulmányozni a tartásmódokat. Azonban a nagytestű fajtákkal már macera az élet – állítólag. Több szakkönyvet olvastam/olvasok a témában, ezt szeretném megosztani veletek is. A már tapasztaltakkal kiegészítve. Persze, a Ti tapasztalataitokat is örömmel veszem.

Most néhány kép a régi gárdáról:
 A szépség és a pökhendiség egyben.

 
 
 
 Az a fehér - nem gyönyörű!

 Barnabás fél szemére vak volt.

 És az ifjú nemzedék kakaskodása.
(Volt, hogy három tyúk 28 tojásból 28 kakast teltett ki - simerült összeválogatnunk pont a fiúkat.
Azt a vircsaftot, amit azok rendeztek egymás között, amikor már serdültek!
Viszont elképesztően finom leves lett belőlük.)

 
 
 És a nagy kedvenc: Pihe.
Ő mindig kiszökött, ha Apu hangját meghallotta.
A képen is együtt "olvasnak" újságot.
 Ők - állítólag - fajtatiszta "törpék" voltak.

2 megjegyzés:

  1. Gyönyörű állataitok voltak! Mi is szeretnénk idén, ha sikerül helyet csinálni nekik. Majd jövök hozzád olvasgatni.

    VálaszTörlés
  2. Remélem a nagytestűek is ilyen szépek lesznek; éééés nem válnak kedvencekké!
    Nem tudom mennyi helyet szántok majd nekik, de egy-két jampi biztosan elfér majd közöttük. Igénytelenek, az ízük kissé vadas jellegű, a tojásaikban fele annyi koleszterin sincs, mint a nagyban. A tojássárga akkora, mint a nagyban (nem a gigatojásokra gondolok), csak a fehérje kevesebb. Ja, és ha a kotlós kelteti, ne izgulj majd, 28 napra kelnek ki, mint a vadmadarak.

    VálaszTörlés