2015. április 8., szerda

Csirkisztán II. -- Megérkeztek a mostohatesók :)

Heten érkeztek Alfihoz. Vörös kettőshasznosítású pipók. Bár közel egyidősek, mégis kisebbek, mint Alfi, de elevenek. És folyton csak ennének. Már tudnak kapirgálni - Alfi csak egy napja kezdte a gereblyézést. Egy-kettő nagyon tetszik belőlük, de van igazán csunyus is közöttük. Szegénykémre azt hittem, hogy van valami nyavajája, mert annyira csúnya fura a feje. De masszívan szembeszegül a többiekkel, ha kajáról van sz, tehát mégsincs neki semmi baja. Mikor összeengedtem őket Alfival, a kis kedvenc megilyedt tőlük. Ki kellett venni, majd kívlről megmutatni, közben simi. Majd visszatettem és a kezem ott maradt egy darabig biztonságot adva neki. De rövid időn belül bárorsága visszatért és kezdte a csapatban kijelölni a helyét. Érdekes, hogy nem Ő lett a fővezér, bár - mint már írtam - a legnagyobb közöttük. Sajnos, az egyiknek megcsípte a csőre tövét, így az vérzett. Ezt az egyet eltávolítottam, betadinnal lekezeltem és még egy darabbig nem tettem be közéjük, nehogy a másikak is csipkedni kezdjék. Szerencsére, csak felszini sérülés volt. Most már benn van a többiekkel és úgy néz ki, nem csipkedik többet.
Lidike (Faluvégikurtaporta) tanácsára, nemcsak a "vizük" készül kamillafőzetből, de az alomra is szórtam. Úgy eszik, mint a rendes kajájukat.
Alfi legújabb hóbortja, hogy az egyik vizes (kamillateás) edénybe beleáll; majd rövid időt tölt benne, utána kiugrik belőle és megy a dolgára. Nincs a lábán semmi látható, nem azért csinálja - csak tetszik neki.
Az első kép a csapatról - úgy látszik nem nagyon sikerülnek az első képek :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése