2015. július 17., péntek

Aktualitások a kertben

Azt hiszem, a képek magukért beszélnek:

Ma reggeli szedés. A cukkinik nekilendültek.



Életem első paprikafája. A termés nagyon finom, még én is ehettem belőle, az epémet nem bántotta. Köszönöm Dóri!

A többféle csili ontja magából a terméseket. Már csak érni kell nekik.
A fenti edénybe ültetett, és a szabadföldbe ültetett növényeket egy zacsiból és egy időben vetettem, ültettem, gondozom. Nem értem, hogy miért olyan satnyák a szabadföldiek. Nem akarnak nőni, erősödni, fejlődni. Bár sok a virág rajtuk, a termések is incifincik és vékonkák :(  Lehet, hogy megszeppentek a nagy karóktól?!?
Amióta a kelkáposzták "alatt" kifejlődtek a körömvirágpalánták, eltűntek azok a fehér ugráló izék a káposztalevelekről.
A kínaikel egy kellemes meglepetés lett számomra. A múlt évben úgy tettem, ahogy a zacsira volt írva = nem lett belőle semmi. Az idén tavasszal vetettem, átpalántáltam = szépen befejesedtek kb. 3 hónap alatt. Egyre kell még figyelnem; miszerint, az utolsó időkben egyre kevesebb vizet igényel (az alja elkezdett rohadni), ill. kb. félidőben meg kellett volna permeteznem rovarölővel, mert meglepték a kis ormányosbigyók. Így, csak a közepe volt fogyasztható. Talán még annyit, hogy érdemes fokozatosan (2-3 hét eltéréssel) vetni a magokat, mert akkor hosszabb ideig lehet élvezni az ízét. Most viszont a tollasok örültek a sok zöldnek.
A befőzőparik már szép nagyok (és sok van!!!!).
 
Bár 90 cm-t hagytam a karók között, most ez is kevésnek bizonyult. Igazi paradicsom-dzsungel lett. Rengeteg a termés rajtuk, de hogy fognak beérni?!?!, nem tudom. Egymást érik a növények. Szóval, az istállótrágya teszi a dolgát! (Csak a szabadföldi paprikáknál nem!!!!!!!)

A kétféle zöldbabra sem lehet panaszom. Már került az asztalra, fagyóba és üvegekbe is.
A fejtőban is jól érzi magát; 4 méter szélességben van a 12 tő  3 méter magas és még menne a cseresznyefára! Virág is volt rajta százával. Azonba - eddig - egyetlenegy hüvelyt találtam csak rajta. = ha nem lesz rajta legalább egy főzetnyi, akkor felkerül az én feketelistámra :)
Egy izgatott cukkini :) (18)
Még tavasszal, az eper-palántákat bakhátra ültettem. A helykihasználás céljából - és hogy nem égjen meg a tűző napon az eper-palánta - közibe cukkinit vetettem. Bevált! A hatalmas levelek megvédik a napsugártól az epernövényeket. És addigra lesznek nagyok a cukkininövények, mire az eper leérik. (A képen elsőlnek látszó cukkini meg lett fenyegetve, hogy ha csak bakvirágot hoz, megy a komposztálóba. És megértette = 4-5 nap múlva csüngtek rajta a kis termések!!!)

Az oregánó nemcsak az ételt teszi ízesebbé, de a szemnek is örömet okoz. A bimbók mély lilásak, a kinyílt virágok pedig rózsaszínben pompáznak. Több mint egy hete virágzik.
Most virágzik az oregánó, és az évelő borsikafű. A méhecskék, lepkepillangók versenyt lakmároznak a nektárjukból.
Íme, az igazi meglepetés!!!!!!
Túlzás nélkül mondhatom/írhatom, hogy a kert minden szegletében volt már ez a szederbokrunk. A vásárlás utáni évben hozott termést (eddig), utána még virágot sem. Csak volt, nem fejlődött; esetleg egy-egy újabb hajtás és kész. Most viszont eredményes volt az átültetés! Van rajta termés! Úgy vigyázunk rá, mint a hímes tojásra :)

3 megjegyzés:

  1. Nagyon szép képek és veteményes!
    A körömvirágot jövőre én is kipróbálom, mondjuk nekünk csak brokkolink és karfiolunk van, de azt is imádja a liszteske és a zeller nem vált be.
    Még borsó mellé is olvastam a körömvirágot, hogy megartsa a sorokat. 1sor borsó 1sor körömvirág felállásban.

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szép minden, lassan lehet betakarítani és spájzolni :D

    VálaszTörlés
  3. Aranyalma -- A körömvirágot, zöldbabban már kipróbáltam régebben. Ott azért volt jó, mert előbb megtámadta a feketetetű, mint a zöldbabot. Így csak az aktuálisan tetves szárrészt kellett a körömvirágról letörnöm, és kész is volt a védekezés = nem kellett termésérés alatt permetezni :):):)
    A borsónál még nem hallottam, de jövőre kipróbálom - bár, akkor előre kell vetni és ültetni, hogy megnőjenek, mire a borsó is kifejlődik.

    Lidike -- A spájzolás megkezdődött! Meggy, sárgabarack, zöldbab, cukkini már fagyóban, üvegekben. A fűszernövények egy része szárítva.

    VálaszTörlés