2017. január 1., vasárnap

Boldog új évet!

Kora reggel, amikor a füleseknek vittem ki a reggelijüket, mindjárt felébredtem!!! A csípős hideg arcomba ágott, és már fordultam is vissza a sapiért.
A nyuszik vize befagyott, sőt az egyik edény el is törött - nem bírta ezt a kiképzést. A nyusziknak nem volt semmi problémájuk a hideggel, ugrándoztak, fickándoztak, majd a reggelijüket lakmározták.
A fentiekből kiderült már, hogy Bunny is kikerült a kifutóba. Ugyanis, az utolsó két napban teszteltem, hogyan érzi magát Zizivel. Aminek az lett az eredménye, hogy tegnap be sem akart jönni. Megkarmolt, amikor fel akartam venni, hogy bevigyem. Így ki lett költöztetve.
Megkapta az elletőládát, puhán kibélelve szénával, kívülről pedig eddig is szalmabálák védték. Reggel még a kis fülei sem voltak hidegek! És nagyon élvezte a szabadságot. Zizi közömbös irányában - szerencsére.
Azért a kertecét még nem vittük ki, ha valami gond van, akkor vissza tudjuk hozni.
A reggeliztetés után készítettem ezeket a képeket a tujákról és a mentákról, borsikabokrokról. Egész eddig morogtam, hogy nem lettek levágva a mentaszárak, kihúzva a borsikabokrok. De most, hogy a dér belepte őket, mesébe illő képet mutatnak.

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése